SSZ 6598 1170x650

Csúcsot döntött a résztvevők száma – jó hangulatú, küzdelmes mérkőzések jellemezték a XVI. KEK-et

2025. 03. 10.
SSZ 6598 1170x650

2025-ben immáron tizenhatodik alkalommal gyűltek össze a Kárpát-medence diákjai Budapest szívében, ahol a BEAC és az NKE társszervezésében ezúttal 10 sportágban mérhették össze tudásukat Közép-Európa fiataljai a tavasz első napsugarainak fényében: futsal, alumni foci, nagypályás labdarúgás, kosárlabda, röplabda, asztalitenisz, sakk, darts, futás és vízilabda volt a KEK-sportágak palettáján. Ez a 10 sportág bemutató jelleggel az idei évben kiegészült Floorcurling tornával is.

A csütörtöki ünnepi megnyitó után, amelyről IDE KATTINTVA olvashattok, a pénteki és szombati két eseménynap az aktív sportolás otthonává varázsolta a Ludovika és a BEAC környékét. Nézzük tehát, mik történtek az egyes sportágakban!

Futsal

A KEK tradicionális sportága, hiszen az esemény 16 évvel ezelőtt ezzel a sportággal indult, majd innen nőtte ki magát a mai nagyságára! Idén a tavalyihoz hasonlóan 5 csoportban 22 csapat mérte össze tudását és küzdött meg a végső trófeáért.

A csoportmeccsek a már jól megszokotthoz hasonló, kiélezett csatákat hoztak. Az A csoportban az ELTE vereség nélkül, csupán egy döntetlennel végzett az élen. A B csoportban hasonlóképpen történt, ám ott két csapat is elmondhatta ezt magáról: a Sapientia és a BME egymás elleni 1-1-es döntetlene azt jelentette, csupán a gólkülönbség döntötte el a Sapientia javára a csoportelsőséget. A C és az E csoport ennél egyértelműbben záródtak, hiszen a Debreceni Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem csapatai 3/3-as mutatóval jutottak a felsőházba. A D csoportban viszont a végsőkig harcban álltak a csapatok a továbbjutásért, amelyből végül a Flash Team jött ki a legelőkelőbb helyen.

SSZ 3407 1024x682

A szombati napon a felsőház és az alsóház küzdelmei után a Ludovika Aréna Centerpályája várta a csapatokat az elődöntőkkel, a már jól megszokott nézősereg előtt. A Debreceni Egyetem 3-1 arányban tudta felülmúlni az ELTE csapatát, míg a Semmelweis Egyetem és a BME küzdelméből az 1-1-es döntetlen után a BME csapata bírta jobban a büntetőpárbajjal járó idegek harcát. A bronzérmet az ELTE csapata tudta megszerezni, a második helyért járó ezüstöt pedig az utolsó pillanatig kiélezett harcot vívó BME kaphatta meg a nyakába a végső győztes Debreceni Egyetemmel szemben alulmaradva.

A torna legjobb kapusa Zsolnai Domonkos (Semmelweis Egyetem) lett, a torna gólkirályi díját Szabó Koppány (BME) nyerte el, míg a legjobb játékos díjat pedig Szatmári Ákos (Debreceni Egyetem) kapta.

SSZ 3929 1024x682

Vízilabda

A KEK egyik legfrissebb sportága, mely a tavalyi nagy sikere után idén is megtöltötte a Ludovika Aréna uszodájának lelátóit. Komoly küzdelmű körmérkőzések után a szombat délutáni napsütésben felforrósodott a víz a játékosok alatt: a bronzmérkőzést és ezzel a bronzérmet a PTE-PEAC tudta behúzni, a döntőben pedig a Károli Gáspár Református Egyetemet legyőzve a CSU Oradea nyerte meg a 2025-ös KEK vízilabdatornát.

A torna legjobb játékosa Pusztai András (Károli) lett, a legjobb kapus Flavius Poda (CSU Oradea), a gólkirály pedig Szőke Szabolcs (PTE PEAC).

SSZ 3322 768x511

Alumni foci

Nagy örömünkre szolgál, hogy a KEK közössége évről-évre egyre több alumnival büszkélkedhet, akik a korábbi évek vén rókáival kiegészülve tökéletes elegyet alkotnak a műfüves kispályákon a vérre menő csatákhoz! Péntek délután a Bogdánfyn és a Mérnök utcai sporttelepen is felzúgott a bíró sípja, melynek hívására 5 csoport 23 csapata indult meg a végső sikerért zajló úton. A torna fináléjában végül a Székelykeresztúri Egyesülés csapata lett a bronzérmes, míg a döntőben a Sapientia diadalmaskodott a végül ezüstéremmel záró Golimpiakosz csapata ellen.

A torna MVP-je Gyerő Roland (Sapientia) lett, a torna legjobb kapusa Nemes Árpád (Villám Kolozsvár), a gólkirály pedig Hajnal Szilárd (Villám Kolozsvár).

Az Éjszaka ördöge díjat a Szerda8 csapata nyerte meg, akik ezáltal egy EFOTT bérlettel gazdagodtak.

SSZ 9291 768x511

Röplabda

A korábbi években már jól megszokott, nagy létszámú és minőségben is magas színvonalat képviselő torna mind a női, mind a férfi torna tekintetében izgalmas küzdelmekre adott kilátást, melynek végén nem is csalódtak a kilátogató szurkolók! A csoportmeccsek alatt is szoros csatákat láthattak a nézők, ám a döntőkre még pikánsabb párbajokkal örvendeztették meg a csapatok kisebb, de annál lelkesebb szurkolótáboraikat.

A női döntőben az ELTE és a SZOTE vérre menő csatában küzdött meg egymással, mely ennél inkább nem is alakulhatott volna fej-fej mellett: a SZOTE első szettgyőzelmét az ELTE hősiesen harcolva 1-1-re tudta menteni, így döntő szett következett, melyet a szegedi csapat bírt jobban idegekkel, jutalmuk pedig az aranyérem lett! A férfi döntőben az Olympos és a Corvinus harcából előbbi nagy küzdelemben, de sima eredménnyel 2-0-ra diadalmaskodott, így Szeged és a SZOTE magáénak tudhatja a 2025-ös KEK mindkét első helyezését.

A férfi torna különdíjasai: a legjobb ütőjátékos Ferencz Bán (Babes), a legjobb feladó Ladányi Bence (Corvinus), a legjobb fogadó Papp Mátyás (SZTE-Olympos).

A női torna különdíjasai: a legjobb ütőjátékos Szücs Gréta (SZTE), a legjobb feladó Albert Anna (ELTE), a legjobb fogadó Lagzi Dóra Barbara (SZTE)

SSZ 6201 768x576

Nagypályás labdarúgás

A már jól megszokott BEAC – Felvidék válogatott mérkőzéssel a nagypályás labdarúgással indult meg a KEK tizenhatodik kiadása. Az idei Stofián-kupát nagy csatában a Felvidék válogatottja hódította el, 4-2 arányban a Mérnök utca villanyfényes szépségében. A mérkőzésről külön beszámolóval jelentkezünk.

Kosárlabda

2024-hez hasonlóan az idei évben sem változtattunk a jól bevált recepten: a kosárlabda női és férfi tornája egyaránt kiemelt helyen, a Ludovika Aréna centerpályáján mutatta meg magát a közönségnek, a feladathoz pedig tökéletesen felnőttek a csapatok, hiszen a szurkolók és barátok gyűrűjében szemet gyönyörködtető megoldásokkal vetették észre magukat a sportolók!

A női kosárlabdatornán egyenes kieséses szakasz küzdelmei alatt a legjobban bírta a nyomást, és ezzel a dobogó legfelső fokára felállhatott az ELTE, méghozzá a POTE – Pécsi Tudományegyetem csapatát legyőzve. A harmadik helyen az Óbudai Egyetem végzett.

A férfi mezőnyben az első helyezést az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem csapata szerezte meg, míg a második helyen a Testnevelési Egyetem végzett. A dobogó harmadik fokára az ELTE csapata állhatott fel.

A torna pontkirálya nőiben Jánosi Virág (BME), férfiben Molnár Milos (ELTE) lettek, míg az MVP címet Nagyi Tímea és Botka Botond érdemelték ki.

SSZ 8794 768x511

Asztalitenisz

A KEK legütősebb sportága pénteken az egyéni tornával, szombaton pedig a párossal örvendeztette meg a nagyközönséget. A pénteki napon a női egyéni torna körmérkőzések végén Fehér Dorina végzett aranyérmes pozícióban, mögötte Béres Alexandra Emese végzett a második helyen, a dobogó alsó fokára pedig Domokos Bíborka Kamilla állhatott fel. A férfiaknál egyéniben kezdő, valamint igazolt tornát is rendeztek – előbbinek döntőjében Csucsi Hiláriusz Szofron diadalmaskodott Bolvári Dominik felett, a bronzérmet pedig D. Varga Richárd akaszthatta a nyakába. Az igazoltak versenyében Balogh Bence győzedelmeskedett Faragó Barnabást legyőzve, míg a harmadik helyen Mizsei Tamás zárta a tornát.

A szombati napon a páros tornán is hosszú, küzdelmes csőrtékre volt kilátás, a párosok pedig nem is hazudtolták meg a hírnevüket. Első helyen a Váczi Attila – Hoang Trinh páros végzett, az ezüstérmet a Kabza Sándor – Erdő Sándor duó nyerte meg, a dobogó harmadik fokára pedig Bolvári Dominik – D. Varga Richárd férhetett fel.

DSC 0764 768x512

Darts

2022-es debütálása óta évről évre egyre stabilabb résztvevője a rendezvénynek, hiszen a nevezéses torna mellett az érdeklődők szabadon is kipróbálhatják a dartsot a KEK Lounge területén – ennek köszönhetően pedig hatalmas népszerűségnek örvendett 2025-ben is! A torna keretein belül amatőr fiú, amatőr lány és profi torna került megrendezésre. Az amatőr fiú torna nyertese Baki Domonkos lett, az ezüstérmet Tüske Bence hódította el, a bronzérmes pedig Bubrik Miklós lett. Az amatőr lány tornán Keserű Kinga diadalmaskodott, Kiss Szemán Hanna ezüstéremmel gazdagodott, és Babinecz Janka nyerte a bronzérmet. A profik versenyén Szabó Zsombor végzett az előkelő első helyen, Farkas Olivér zárt a második helyen, mögöttük pedig Pécsi Péter állt fel a dobogó legalsó fokára.

SSZ 7828 768x511

Sakk

A sakk tornán a 2025-ös évben amatőr és profi tornákra került sor a Ludovika Aréna festői környezetében. Az amatőr tornán Kiss Botond diadalmaskodott, Mocsári Marcell lett a második és Borka Bálint érte el a bronzérmes helyet. A profi csoportban Farkas Richárd győztesként térhetett haza, Juhász Judit nyerte az ezüstérmet és Szekeres János büszkélkedhet a bronzéremmel.

SSZ 1664 768x512

Floorcurling

Friss, feltörekvő sportág, amely látványos és sikeres bemutató eseményt rendezett idén a KEK-en. A floorcurling egy izgalmas és minden korosztály számára könnyen játszható sport, amely a curling stratégiai élményét hozza el bármilyen beltéri felületen – jég nélkül, de ugyanolyan izgalmakkal! A tornát Grimm György nyerte az ezüstérmes Partl János és a bronzérmes Vajay Nóra előtt.

SSZ 7985 682x1024

KEK Run

Minden eddigi korábbi évet felülmúlva egyre nagyobb sikerrel és ismét résztvevői csúcsot döntve került megrendezésre a KEK futóverseny-betétfutama. Az idei évben új távokat is avathattunk a versenyen, hiszen a korábbi évek távjai kiegészültek 3,3 km-es futással, illetve abszolút újításként 7 km-es akadályfutással a Honvédelmi Sportszövetség és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem támogatásával. Az eseményre rekordszámú online nevezés mellett csupán 40 hely maradt fenn a helyszínen nevezni szándékozóknak, melyek szinte teljesen elfogytak, így közel 600 nevezővel került megrendezésre a félig kerek évfordulójú V. KEK Run.

A futóversenyről szóló bővebb cikkünket itt találjátok: V. KEK Run beszámoló

SSZ 5741 768x511

Kiegészítő programok

A KEK idei egyik legfontosabb támogatója, az R-GOL jóvoltából a látogatók – kicsik és nagyok egyaránt – labdás ügyességi játékokon vehettek részt a standjuknál.

Azok számára pedig, akik egy kicsit csajosabb programra vágytak, a DM Magyarország kitelepülésén sminkeléssel és hajfonással várták az érdeklődőket.

A Sportoló Nemzet Program keretében a résztvevők nemcsak tájékozódhattak a kezdeményezésről, hanem a szerencsekeréknél is kipróbálhatták magukat, ahol értékes nyereményekkel gazdagodhattak.

Emellett a Honvédelmi Sportszövetség jóvoltából a lézerlövészet alapjait is elsajátíthatták, amely egy különleges lehetőség volt azok számára, akik korábban még nem próbálták ki ezt a sportot – hiszen itt sportot űzünk a hazaszeretetből!

Az amerikai sportok rajongói sem maradtak program nélkül, hiszen kipróbálhatták a fesztiváltrendek legújabb zászlóvivőjét, a Cornhole-t. Ez a szórakoztató dobójáték nagy sikert aratott, hiszen a cél az volt, hogy a babzsákokat a döntött deszkán lévő lyukba juttassák, miközben ügyességüket és pontosságukat tették próbára.

SSZ 5489 768x511

Finálé

Az ünnepélyes díjátadó előtt a futsal mérkőzések félidejében az R-GOL jóvoltából fellépett a Freestyle FC, akik egy bámulatos freestyle show-val kápráztatták el a szurkolókat. A labdás freestyle bemutató mellett az ELTE-BEAC Polefitness szakosztálya is egy látványos bemutatóval örvendeztette meg a szép létszámban kilátogató nézőközönséget.

SSZ 3159 768x511

A záróünnepélyen a helyezést elérő csapatokat Simon Gábor, a BEAC igazgatója és a KEK alapítója, Nagy Gergely, a KEK alapítója, valamint Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke díjazta.

A XVI. KEK megvalósulását számos szervezet támogatta. A rendezvény társszervezői a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) voltak. Kiemelt szakmai partnerként a Ferencvárosi Torna Club segítette az esemény létrejöttét.

Főtámogatóink között szerepelt a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága, a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet, a Sportoló Nemzet program, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) és az OTP Bank. A KEK jótékonysági programjának főtámogatója az Országgyűlés Hivatala volt.

A KEK fődíjait az R-GOL biztosította, míg a sportági tornákat a Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatósága, a Budapesti Röplabda Szövetség, a Magyar Vízilabda Szövetség és a Barcza Gedeon Sport Club támogatta.

További támogatóink voltak: BÁV Zrt., Ötpróba, Rákóczi Szövetség, HÖOK, ELTE HÖK, NKE HÖK, ELTE Online, Mayer Pince, JOMA, EFOTT, DM, BioTechUSA, Fornetti, Viwa Vitaminwater, Honvédelmi Sportszövetség, Mobilkoktél és Running Warriors.

A fotókat készítette: Simó Szabolcs (BEAC), illetve ELTE Online.

SSZ 4162 768x511
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech