1

Foci és asztalitenisz kupára invitálja Alumnusait az ELTE Alumni Központ a kora nyári napsütésben

2025. 04. 14.
1

2025. május 30-án várjuk szeretettel a csapatban focizni vagy egyénileg pingpongozni vágyó jelenlegi és volt ELTE hallgatókat a Mérnök utcai Sporttelepen és Pluhár István Labdarúgópályán megrendezésre kerülő XVI. ELTE Alumni Kupán.

Az Alumni Kupa célja immáron 16 éve, hogy az ELTE Alumni közösséget a mozgás örömén keresztül kovácsoljuk még inkább össze, hogy közösen hódoljunk a sportszeretetünknek egy jó hangulatú baráti bajnokság keretein belül, és hogy együtt nosztalgiázva, öregdiákjainkat egy estére újra bevonjuk az egyetemi élet vérkeringésébe.

Labdarúgó és asztalitenisz bajnokságainkra nem csak összeszokott csapatok, vagy jártas sportolók jelentkezését fogadjuk kitörő örömmel, de hobbisportoló nőket és férfiakat, baráti társaságokat vagy kifejezetten erre az alkalomra alakuló csapatokat is szeretettel várunk! A foci tornára az első 12-16 csapat nevezését tudjuk elfogadni, a pingpong bajnokságra egyénileg lehet nevezni. A csapatok kizárólag az ELTE jelenlegi és volt hallgatóiból, illetve maximum 2 vendégjátékosból állhatnak.

A XVI. Alumni Kupa helyszíne és időpontja:

2025. május 30. (péntek), 1119 Budapest, Mérnök utca 35., ELTE Mérnök utcai sporttelep

Foci kupa: 16:30-22:00, helyszín: ELTE-BEAC Pluhár István Labdarúgópálya

Pingpong kupa: 18:00-21:30, helyszín: Parkettás Sportterem 1. emelet

Alumnikupa25 posztkep

Mindent a nevezésről

Nevezési határidő: a nevezési lapot 2025. május 18-ig, e-mail formában kérjük elküldeni az eltese2008@gmail.com e-mail címre. Az e-mail tárgya: „Alumni Kupa nevezés”.

Nevezési lapok:

XVI. Alumni Kupa nevezési lap - Kispályás foci

XVI. Alumni Kupa nevezési lap - Asztalitenisz

Nevezési díj:

  • Futball: 12.000 Ft/csapat
  • Asztalitenisz: 1.800 Ft/fő

A befolyt összeget az ELTE Alumni Központ - az ELTE Alumni Alapítvány bevonásával - a tehetséges, anyagilag rászoruló hallgatóinkat támogató ELTE Alumni Ösztöndíj alapjának éves feltöltésére fordítja.

SSZ 136

Hogyan zajlik majd a bajnokság?

A kispályás focikupa lebonyolítása:

A csapatok 5+1-es felállásban játszanak, minimum 20 perces játékidővel (csapatok számától illetve a lebonyolítástól függ). A nevezett csapatokat csoportokba osztjuk, a sorsolást és a csoportbeosztást a tornát megelőző hét folyamán az összes csapatvezető számára kiküldjük e-mailben. A mérkőzéseket a Beacfoci.hu tapasztalt játékvezetői vezetik.

Az asztalitenisz bajnokság lebonyolítása:

A játékosok hat asztalon, terv szerint 3 nyert szettig fognak megmérkőzni (a jelentkezők számától függően fenntartjuk a nyert szettek lecsökkentésének lehetőségét, ez esetben szervezői döntésre a gördülékeny játék érdekében 2 nyert szettig játszanak a réstvevők). A játékosokat csoportokba osztjuk, ahonnan körmérkőzések alapján továbbjuthatnak a kieséses szakaszba.

10

Mi vár a kupagyőztesekre?

Labdarúgó kupa díjazás:

  • 1-3. helyezett: kupa, érem és pezsgő

Különdíjak: A legjobb kapus, Gólkirály

Asztalitenisz díjazás:

  • 1. helyezett: kupa és pezsgő

  • 2 + 2x3. helyezett: érem és pezsgő

Kérdésed akad?

Kispályás foci: +36 30 657 8665 | eltese2008@gmail.com

Asztalitenisz: bakonyiberci@gmail.com

Fordulj hozzánk bizalommal!

Facebook-event

A programváltozás jogát fenntartjuk!

ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech