Idén nem csupán kreatív producerként voltál jelen a január 13-án rendezett, az Év Sportolója Gálán, de beacosként is, hiszen a klub által (társ)szervezett Kárpát-medencei Egyetemek Kupája (KEK) 2022 után újra az év közösségi sporteseménye kategóriában versenyzett. A szokottnál magasabb volt emiatt a pulzusod?
Azzal kell kezdenem, hogy bár a sportgála kreatív producere vagyok, semmi közöm nem volt a kategóriák jelölési folyamatához. Az év közösségi sporteseménye kategória jelöltségéhez pályázni kellett, a pályázatokat a Magyar Sportújságíró Szövetség (MSÚSZ) elnöksége bírálta el, és döntött, nem volt beleszólásom a folyamatba. Viszont nekem producerként, szervezőként ismernem kell pár nappal a gála előtt a győztes nevét, így január 13-a előtt már tudtam, hogy a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája lesz a győztes.

Hogyan élted meg, hogy a KEK kapta a díjat?
Nagyon örültem, ez egy példaértékű sportesemény az üzenetét, a volumenét, a szervezettségét tekintve. Ilyenkor az ember visszajelzést kap arról, hogy a munkának és a közösséghez tartozásnak valóban van értéke. Magas presztízsű díj, azoknak a beacosoknak is büszkeségre adhat okot, akik nem vettek részt az esemény szervezésében. Ha úgy tetszik, ez egy civil élménydíj. A beacosok sok-sok energiával kitalálták, felépítették, és aztán megkapták érte az elismerést.

Szerinted ez a díj hatással lesz a rendezvény ismertségére, elismertségére? Végtére is az történt, hogy a renoméját tekintve egy kis budapesti klub olyan magasságba jutott, amelyre korábban talán a vezetői sem gondoltak.
Biztos vagyok benne, hogy nagyobb lesz az ismertsége, hiszen innentől a BEAC büszkén feltüntetheti minden rendezvényén, hogy volt olyan év, amelyben ő rendezte az év közösségi sporteseményét. Ez hatalmas dicsőség. Volt BEAC-alelnökként, jelenlegi klubtagként hadd beszéljek a BEAC-ról más megközelítésből is. A BEAC-ról a hazai sportklubok sorában talán beszélhetünk úgy, hogy a legnagyobb kis klub, vagy a legkisebb nagy klub. 126 éves történetével, olimpiai bajnokaival, egyéb kiemelkedő eredményeivel, több száz amatőr, illetve profi sportolójával úgy gondolom, hogy lenne még lehetősége feljebb lépni. A BEAC vezetésének a munkája ezt megalapozta. Az elkövetkező 1-2 évben gazdasági értelemben és a presztízst nézve egy lépcsőfokot ugrania kellene a klubnak.

Mire gondolsz pontosan, több profi státuszú beacos sportolóra?
Akár arra is. Érdemes lenne megcélozni, hogy a 2032-es olimpián újra legyen beacos sportoló. Utoljára 2016-ban küldtünk sportolót a nyári játékokra, a futó Csere Gáspár személyében. Másfelől a BEAC-nak ki kellene tűznie, hogy kerüljön be a kiemelt státuszú hazai sportklubok közé. Ez kiemelt finanszírozást, és a sportökoszisztémán belüli kiemelt rangot jelent. Ha ez megvan, a célkitűzéseket is ehhez lehet igazítani. Nem lehetetlen vállalkozás: több atlétáink is az élmezőnyben volt a közelmúltban, a női kosarasok régóta NB I-esek, a futsal csapat nemrég még elsőosztályú volt, a sakkozók számára sem elképzelhetetlen a szuperliga, és tavaly a vízilabdásaink is feljutottak az OB I/B-be, vagyis a másodosztályba. Az Év közösségi sporteseménye díj talán egy lökést adhat az elhatározáshoz, hogy ez a bizonyos szintlépés eljöjjön a BEAC életében.

Amikor másfél éve beszélgettünk, a BEAC zászlóshajójának nevezted a KEK-et. Te is hozzájárultál ahhoz, hogy a KEK ma talán a legnagyobb multisport rendezvény Magyarországon. Pontosan milyen feladatokat vállaltál?
Én nem voltam az alapítók, és a legaktívabb szervezők között, inkább utaztam ezzel a hajóval. Simon Gábor, BEAC-igazgató minden évben azt kérte tőlem, hogy segítsek kapcsolatot építeni, vigyem a KEK jó hírét. Hogy más felsőoktatási intézmények, a médiumok, a sportpolitikusok is ismerjék meg a KEK-et, tudjanak róla. Örömmel vállaltam ezt a szerepet, és jó volt végignézni, ahogy az esemény egyre nagyobbra nőtt, egyre ismertebb, sikeresebb lett, végül a klub koronaékszerévé vált.

Az idei gálán sorjáztak az egyetemista vagy nemrég diplomázó jelöltek, díjazottak, elég, ha Rasovszky Kristófra, Gulyás Michelle-re, az ELTE-s Pap Biankára, Milák Kristófra, Kós Hubertre gondolunk. Ha úgy tetszik, mindez visszaigazolja az állításod igazát az említett interjúnkban, így fogalmaztál: „Buta sportolóból egyre kevesebb lesz, fel kell nőni intellektuálisan is ehhez a szakmához. Ehhez tökéletes helyszín az egyetem..”
Osztom az úszóválogatott szövetségi kapitányának, Sós Csabának a korábbi mondatát, miszerint „eddig még egyetlen sportolónak sem ártott meg a tanulás.” Igaza van, attól még senkinek nem lettek rosszabbak a sporteredményei, hogy egyetemen tanult. Régen tartotta magát a félreértés, hogy a kettő nem fér meg egymás mellett, de ezt már meghaladtuk. Azért sem, mert az egyetemek megteremtik az élsportolók számára a környezetet, amelyben a versenyek mellett is fel tudnak készülni a vizsgáikra. A sportolók pedig egyre inkább belátták, hogy nem fognak tudni életük végéig pusztán a sporteredményeikből megélni, képezniük kell magukat a sportkarrier utáni életre készülve. Amit másfél éve mondtam, egyre erősebben érzem: ma már nem sikk buta sportolónak lenni. A sportolókat ma már podcastokba hívják, naponta interjúkat kell adniuk, konferenciákon, állami, önkormányzati eseményeken, díjátadókon kell értelmesen megszólalniuk. Celebritások lettek, sokszor idegen környezetben, kulturális, üzleti közegben is szerepelniük kell. Ezeket a helyzeteket nem lehet gógyi és előképzettség nélkül kezelni, nem árt tehát az intellektuális pallérozódás.

Az Év Sportolója Gála korábban nem látott nimbuszt épített magának, kreatív producerként, hogyan láttad az elmúlt néhány év fejlődési ívét?
Szöllősi Györggyel sok-sok hazai sportgálán jártunk azt megelőzően, hogy 10 éve ő lett az MSÚSZ elnöke. Abban maradtunk, hogy ha egyszer lesz rá lehetőség, alapjaiban újra kell gondolni az Év Sportolója Gálát. Ezen a rendezvényen tényleg a világ legjobbjait díjazzák, az ország sportszerető közönsége nem engedheti meg magának, hogy ezeket a sportolókat ne a legmagasabb nívón tiszteljük meg. Elkezdtünk dolgozni rajta, hogy a Nemzeti Színházban, később pedig az Operában lehessen tartani az eseményt, és hogy élőben közvetítsen az M4Sport. Újfajta megjelenési szabályokat alkottunk, elkezdtünk világszerte ismert díszvendégeket hívni, és 3 éve elértük, hogy a köztársasági elnök legyen a fővendég. Bátran ki merem jelenteni, hogy a sportgála mára a legmagasabb nívójú hazai társasági eseményévé vált.

A műsorrendet te rakod össze Szöllősi Györggyel?
A teljes produkció első számú felelőse én vagyok. Javaslatokat teszek arra, mi történjen a színpadon a nulladik másodperctől az utolsóig, milyen legyen az esemény arculata, milyen produkciókkal rukkoljunk elő, aztán Gyuri, az MSÚSZ vezetése és mások szintén javasolnak néhány dolgot, így áll össze a program. Új ötletek mindig akadnak.

Külföldi mintából is merítettél a műsorrend megalkotásakor?
Persze, Gyurival, illetve az MSÚSZ alelnökével, Csisztu Zsuzsával, és főtitkárával, Dénes Tamással járjuk a környékbeli országok év sportolója gáláit. Voltunk Szlovéniában, Horvátországban, Ausztriában, Cipruson, Németországban, ellestünk néhány dolgot. Sokan már ősz végén vagy decemberben megrendezik, úgyhogy van időnk agyalni újdonságokon. Ami a magyar sportgálát teljesen egyedivé teszi, az a helyszín, az Operaház. Ilyen csodálatos éthosszal rendelkező épületben, ilyen körítéssel csak mi rendezzük meg ezt az eseményt. A külföldi vendégeinknek leesik az álla, miközben végignézik a gálát. A 2019-es gála díszvendége, Carl Lewis annak idején odalépett hozzám, és azt mondta, ilyen még Amerikában sincs.

Régóta sportolsz a BEAC-ban. Felépültél a sérülésedből, folytatod a focit az öregfiúkban?
Teljesen felépültem az Achilles-sérülésem után. Hálás vagyok a sportkórház gyógytornászának Bacskai Katának, és minden ott dolgozónak, akik segítették a gyógyulásomat. Nekik és a kőkemény gyógytornázásnak köszönhetően tavaly március óta ismét pályán vagyok, és játszom időnként az öregfiúkban, illetve immár az old boys-ban és a veteránok között.

A magyar éremcsúcsot hozó tokiói paralimpia után Párizsban 15 éremmel a 26. helyen zártunk a táblázaton – egyetlen éremmel szereztünk kevesebbet (15), mint 3 évvel korábban. A paralimpiai bizottság elnökeként mondd el kérlek röviden, hogyan láttad a magyar csapat szereplését!
Egy helyesbítés, az eddigi legeredményesebb paralimpiánk az 1984-es New York-i–Stoke Mandeville-i volt. Még Ronald Reagen is részt vett rajta, ez óriási dolog volt a paralimpiai mozgalom számára.

Köszönöm a pontosítást! Az idei olimpián eggyel több versenyzővel vettünk részt, mint 3 éve Tokióban, és eggyel kevesebb, 15 érmet szereztünk. A várakozásnak megfelelően szerepeltünk?
Sok aspektusból lehet értékelni a párizsi teljesítményt. Szakmai oldalról nézve 4 olyan érmünk is volt (Varga Kata, Osváth Richárd, Veres Amarilla és Dávid Kriszta), amit fogtunk, mégis kicsúszott a kezünkből. A másik oldalon az egyik atlétánk, Luterán Petra ezüstérmet szerzett távolugrásban, amit nem sokan vártak tőle. Az elnökségben 16-20 éremben reménykedtünk, végül 15-öt szereztünk. Mindezzel együtt magyar paralimpiai csapatként azt hoztuk, amit tudunk, ez pedig ritkaság ma az élsportban a nyári játékokon. Az igazán fontos mérőszám az, hogy hányadik helyen végzünk a nemzetek rangsorában. A tokiói 18. helyről a 26. helyre csúsztunk. Azt kell, hogy mondjam, hogy az a mi valóságos pozíciónk. Az élmezőny mögötti középmezőny tetején vagyunk. Az előzetes tudományos és szakmai számításaink szerint ez reális. A jövőre nézve pedig az a nagy kérdés, hogy ezt a pozíciót egyáltalán meg tudjuk-e tartani.

Nem provokálni szeretnélek, de Orbán Viktor Szöllősi Györgynek adott interjújában a magyar olimpiai csapat jövőjét latolgatva teljesen másképp fogalmazott: vissza kell térni a legjobb 10 nemzet közé, mert szerinte mi oda tartozunk a múltunk alapján.
A magyar paralimpiai csapat Párizsban 68 versenyszámban indult 72 versenyzővel. A játékok előtti eskütételi beszédemben azt mondtam, hogy 68 aranyéremért megyünk a paralimpián. Én is mindent meg akarok nyerni, akárhol indulok, vagy indul a csapatunk, ez a helyes hozzáállás. A másik fontos dolog viszont, hogy tudományos alapon ma már azt is fel tudjuk térképezni, hogy az üzbégek nyolcadik számú gyorsúszója milyen harmadik ötvenet úszott az országos versenyén. Tehát a versenytársak minden friss, releváns adatát ismerjük. Ez józan rálátást biztosít ahhoz, hogy egészen pontosan meghatározzuk, hozzájuk képest hol tartanak a mieink. Ez alapján tehát látjuk a valóságot, és be tudjuk lőni a célokat.

Az interjút készítette: Gabay Balázs.